|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 4 találat | lapozás: 1-4 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Alinei, Mario 2005. augusztus 30.Szeptember 7-én Kolozsváron, a Babes–Bolyai Tudományegyetemen tart előadást Mario Alinei világhírű nyelvészprofesszor Az uráli, indo-európai és altáji kontinuitás-elmélettől az etruszk–magyar nyelvrokonság tételéig címen. Mario Alinei nemzetközi tekintélyű nyelvész, az utrechti egyetem emeritus professzora, számos nemzetközi nyelvésztársaság tagja, jövőben ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Számos alapműnek számító könyv szerzője, emellett több mint harminc nyelvi lexikon és szótár kidolgozásában vett részt. Publikációinak száma meghaladja a kétszázat. Nagy érdeklődést és számos reakciót kiváltó munkája az Orgini delle lingue d’Europa. La teoria della continuita. Continuita dal Mesolitico all’eta del Ferro nelle principali aree etnolinguistiche (Európa nyelveinek eredete, a kontinuitás-elmélet. A fő etnolingvisztikai területek kontinuitása a mezolitikumtól a vaskorszakig) eredeti módon magyarázza az európai nyelvek eredetét. A közelmúltban írt Ősi kapocs című könyve kifejti: az etruszkok (a latinok és a szabinok mellett Itália őslakosainak egyik fő csoportja) nyelve feltűnően hasonlít a magyarra, ezért egyfajta archaikus magyarnak tekinthető. Ha ez igaz, akkor a magyarok már jóval a honfoglalás általánosan ismert dátuma előtt jelen voltak Európában, mi több, az etruszkok ősei is innen, a Kárpát-medence térségéből származnak. Az elmélet nagy érdeklődést és még nagyobb vitát váltott ki a szakmai körökben. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Előadás az etruszk–magyar nyelvrokonságról. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./2005. szeptember 8.Szeptember 7-én előadást tartott Kolozsváron Mario Alinei nyelvészprofesszor, több nemzetközi szakmai testület tagja. Az előadásban a híres tudós összekötött két nagy elméletét: a sok szakmai vitát kiváltott indoeurópai-uráli-altáji kontinuitást, illetve az Ősi kapocs című kötetében kifejtett magyar–etruszk nyelvrokonságot. A professzor elmondta: régészetileg bizonyított dolog, hogy az etruszk nép őse, az úgynevezett villanovai kultúra, és annak előde a Kárpát-medencéből származik, és alapvetően a török-magyar, tehát uráli-altáji kultúra része. Mario Alinei cáfolja azt a feltevést, hogy az Itáliát megszálló indoeurópaiak betelepültek, az etruszkok pedig őslakosok voltak. Szerinte az etruszkok ősei Kárpát-medencei türk–magyar népek, akik főként tengeri úton érkeztek Itáliába. A magyar nyelvben előforduló, hadvezetéssel és lovaglással-lótenyésztéssel kapcsolatos szavak szinte kivétel nélkül a török nyelvekből származnak, ezért az alapvetően uráli népcsoporthoz tartozó magyarok és a török-altáji-kurgan nép valamilyen szövetségben állt egymással. Mario Alinei úgy véli: az Árpád-kori és az azutáni krónikák a magyarokat mint harcos, katonai szerveződésű népet mutatják be, amely a történelem folyamán nagyon hamar, mondhatni természetellenes gyorsasággal átalakul földműves közösséggé. A látszólagos ellentmondás a professzor szerint csakis azzal magyarázható, hogy az Árpád-kort megelőzően már éltek itt békés, földművelő magyarok. Mario Alinei szerint a magyarok közvetlenül a török hatás átvétele után elárasztották Délkelet-Európát. Az etruszk nyelv szerkezete (agglutináló, szótőhöz kapcsolódó képzőkkel, végződésekkel, toldalékokkal, illeszkedő magánhangzókkal, zöngétlen mássalhangzókkal, első szótagra eső hangsúllyal, nyílt szótagszerkezettel) egyértelmű rokonságot mutat az uráli nyelvekkel. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Etruszkok a Kárpát-medencében. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./2006. április 5.A magyarok őstörténetének, majd a honfoglalásnak, a finnugor rokonságnak az elmélete régóta elfogadott, miközben időnként újabb teóriák jelennek meg, akár magyar, akár külföldi szerzők tollából. Ilyen volt a sumér rokonságot bizonyítani próbáló elmélet, majd a Marco Alinei által kifejtett etruszk-kapcsolat. Az Amszterdamból érkezett dr. Marácz László nyelvész hasonló témáról tartotta nemrég előadását Marosvásárhelyen a Belvárosi szerdák múlt heti rendezvényén. A nyelvészeti problémákat, a tökéletes nyelv megalkotásának egykori nagy divatját Bolyai János nevével kapcsolta össze. A magyar, amellett, hogy ragozó, ősi nyelv, úgymond gyöknyelv is. Legkisebb része a gyök, a megjelent szótár pedig ezen gyökrendszer alapelemeit tartalmazta. Az 1839-ben írott gyökszótár kitüntetésben részesült, szerzője marosvásárhelyi gyógyszerész, Engel József, Bolyai János háziorvosa volt. Marácz László emlékeztetett, a mai magyar tudományos élet a magyart mint finnugor nyelvet kezeli. A finnél azonban az elemek két szótagúak, a magyarnál egy szótagú – teljesen félresiklott a magyar eredetkutatás, hamis szótári alapokkal dolgoznak. Az egykori gyökszótár 2000 gyököt sorol fel, és ezek mind egy szótagúak. Ebből a kétezer elemből fel lehet építeni az egész magyar szótárat: a magyar nyelv óriási teremtő erő. A nyugati nyelvekben ez másképp működik, ott minden tárgyat külön szó jelöl. Mindezt azonban magyar egyetemeken ma „nem illik” tanítani. Bolyai János, a matematikus a gyökszerkezet alapján kívánta megalkotni a magyar nyelv alapján a tökéletes, univerzális nyelvet. Miután 1833 után visszavonult domáldi birtokára, akkor kezdett nyelvészeti kérdésekkel foglalkozni – a magyar leegyszerűsítésével próbálta megalkotni a tökéletes nyelvet: noha hagyatékában az általa teremtett új nyelvnek terjedelmes szótárai találhatóak, eddig csak egyre, egy 1843-as keltezésűre sikerült rábukkanni. Bolyai munkája megmaradt kéziratban a Teleki Tékában. /Nagy Botond: „A magyart egyetlen létező nyelvből sem lehet levezetni”. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 5./2016. január 16.Septimiu Borbil: Negyedműveltek tragédiájaAz információk szédítő sebességgel terjednek. Nem csoda, hogy néha kábán pislogunk lavinájuk alatt, és aki igaznak vél mindent, amit olvas vagy hall, arra ébred, hogy észrevétlenül víziókkal (értsd delíriummal) terhelt negyedműveltté lett. Helvétius a tudatlanságot „a közösségi sorscsapásokban legtermékenyebb elvnek” tekintette, majd valamivel később Paul Valéry olyan egyszerű szavakkal beszélt az ostobaságról, hogy azt gondolnád, azokat bárki képes megérteni – „nem látni azt, amit más igen”. Ideális helyzetben, ahol mindenki meg lenne győződve, hogy számtalan személy létezik, aki drágaköveket lát ott, ahol ő csak mocsarat, a világ minden bizonnyal másképp nézne ki. Mindenesetre nem olyan lenne, mint a román társadalom, ahol minden második ember illusztris doktora valamilyen területnek, mindenről véleménye van, és ha elég hangos és elég erősen könyököl, híres döntéshozóvá vagy üres vélemények formálójává válhat. Ebben sikerült kitűnnünk, bár mások sincsenek nagyon lemaradva: „Az etruszk nyelv a magyar nyelv egyik archaikus formája” (Mario Alinei – Etrusco: una forma arcaica di ungherese). Milyenek vagyunk?, milyennek hisszük magunkat?, milyennek látnak mások bennünket?, mitől lettünk ilyenek? vagy honnan származunk? és miért választjuk inkább a kézzelfogható dolgok meghamisítását? – csak néhány kérdés azok közül, melyekre az utóbbi időben egy-egy pszichológus vagy történész próbált válaszolni. De vajon hányan hallják meg ténylegesen? Érdekes, bár az igazság felszabadít, sokan inkább a rabságot választják… Ami a románokat illeti, ez a fajta rabság kényelmes választási lehetőség a komplexusosoknak – ahogy arra Lucian Boia rámutatott –: „Akár bevallják, akár nem, a románokban az okoz komplexust, hogy 1000 éven keresztül nem létezett román állam, nem létezett a szomszédos népekével összevethető, a régmúlt időkben mélyen gyökerező politikai hagyomány.”* De nincs mit tennünk, hiszen Ungro-Vlachia (Zemli Ungrovlahiskoi/Havasalföld és Moldva) részei „az Európában utoljára létrejött államok. Térségünkben abban a korban és már sok száz éve Magyarország és Lengyelország nagy regionális hatalmak voltak, s még a valamivel kisebb szomszédnak, Bulgáriának is voltak dicsőséges terjeszkedési évszázadai, mindez fél évezreddel a román államok létrehozása előtt. Szerbiának szintén”. Mit is mondjak a többi területről, ahol románok élnek – Erdély, Máramaros, Partium, Bánság… Minden alkalommal, amikor a Három Román Ország kifejezéssel találkozunk, eszünkbe juthatna, hogy öreg nép vagyunk, mely nemrég hozott létre magának államot, mely most nagyjából fele olyan korú, mint amilyen a magyar királyság volt a muhi csata idején. De elképzelhető, hogy nagyjából négyszáz év múlva mi is elszenvedjük a magunk Mohácsát, vagy az alapítástól számított ezer év múlva hibáink miatt megbűnhődhetünk a magunk Trianonjával. A történelemben bármi lehetséges, főleg, ha szelet vetsz. Mindent egybevetve, ha megtanulnánk hosszas folyamatnak tekinteni a román nemzet kialakulását, melynek során a mások által valachnak/vlachnak, saját maga által pedig rumâni-nak nevezett nép – melynek első írásos emléke Neacşu levele (1521) – eljutott odáig, hogy ugyanazt a nemzeti tudatot, identitást, illetve politikai-társadalmi akaratot vallja és hangoztatja, akkor elfogadnánk, hogy Ioan Inocenţiu Micu-Klein püspök fellépéséig, illetve a Supplex Libellus Valachorum Transsilvaniae-ig ez a nép nem nyilvánult meg nemzetként, annak ellenére, hogy a magyar királyság kezdeti időszakában létezett az Universitas Valachorum. Ezenkívül, bár a hitelvekkel foglalkozó első diploma leopoldinumban I. Lipót császár az unitus klérusnak ugyanolyan kiváltságokat ismert el, amilyenekkel a latin rendelkezett, a másodikban pedig ezt minden hívőre (a parasztokra is) kiterjesztette, aki elismerte az egyesülést Rómával (a görög katolikus hit felvételéről van szó – szerk. megj.), a nemesek, a szászok és a székelyek kiváltságainak aláásására irányuló császári kísérlet végrehajthatatlan volt, mert abban az időszakban a vlachok/románok nem voltak abban a helyzetben, hogy jelentős társadalmi elitet állíthassanak ki. Csak nyerhetnénk azon, ha így tekintenénk a román nemzet kezdeteire. Ha a kézzelfogható dolgok kedvéért lemondanánk a hamisításokról, tudnánk, hogy Alain Du Nay kijelentése – „A román történetírás felfogása, mely szerint az Unio Trium Nationum (Fraterna Unio) a három erdélyi nemzet románok elleni szövetsége volt, nem más, mint egy modern, nacionalista (a nemzeti ébredés korszakában gyökerező) elképzelés megfogalmazása és visszavetítése egy olyan időszakba, amikor még nem létezett román nemzet, pusztán egy akkoriban még kisebbségben lévő etnikum csoporttudata. A kápolnai felkelés utáni megállapodás minden jobbágy ellen irányult” – nagyrészt elavulttá fog válni! „A román történelemkönyvekben általában a román és magyar parasztság lázadásáról írnak. Ehhez hozzá kell tenni, hogy az akkor még kisebbségben levő románok nagy része kenézeik és vajdáik főnöksége alatt élt, katolikusok nem lévén, tizedet egyáltalán nem fizettek. A lázadásban csak az a kevés román vett részt, akik a püspöki és káptalani birtokokon voltak letelepítve. Második Ulászló magyar király 1495-ben alkotott dekrétumában pontosan meghatározza, hogy kik (milyen csoportok) nem kötelesek dézsmát fizetni. Például: A szerbek, rutének és vlahok (románok) ne fizessenek dézsmát. – Az ország határain van több terület, ahol a keresztények földjén szerbek, rutének, vlahok és más ortodoxok laknak, akik ezért a földért, saját hitük szerint élve, eddig egyáltalán nem fizettek dézsmát, és akiket a prelátus urak ennek ellenére dézsma fizetésére akarnak kötelezni. És mivel ezeket a Krisztus országának ajánlott dézsmákat Krisztus követőitől vesszük fel, nem azoktól, akik elszakadtak tőle (és azoktól sem, akik ezeken a területeken a király őfelsége, a vajdák, bánok és tisztviselők meghívása és szavatolása alapján tartózkodnak, akik őrzik a földet az ország szélén), elrendeljük: Hogy ezután a szerbektől, a ruténektől, a vlahoktól és más skizmatikusoktól, akik a keresztények földjein élnek, semmiféle dézsmát nem szabad felvenni (Corpus Juris Hungarici I, 1000−1526, 588. oldal (fordítás az eredeti latin szövegből). Az az állítás, hogy »a kápolnai unió a románság ellen irányult«, egy modern ideológia visszavetítése a 15. századba, amikor még nem létezett román nemzet, csak a népi összetartozás homályos tudata. A kápolnai unió minden jobbágy ellen irányult.” (Jancsó Benedek: Erdély története) A protokronizmus (görög: πρώτος prőtosz „első” + χρονος kronosz „idő”, vagyis „időben első”) modern tendencia az egyetemes kulturális nacionalizmusban, mely egyaránt kísérti a románokat és a magyarokat, igaz, eltérő módon, komplexusaiktól függően, a negyedműveltek pedig a leghevesebb hirdetői ezeknek az (eufemisztikusan) spekulatív-vizionáriusnak nevezhető megközelítéseknek. Mi szükségük van az erdélyieknek az ilyenfajta „opiátumra”? Fogalmam sincs! Egy hete, miután rövid látogatást tettem a tordai római katolikus templomban, elkezdtem komolyabban gondolkodni a múlt ilyenfajta felfogásán és azon a rendkívül magabiztos módon, ahogy azt a negyedműveltek tömegei hirdetik. Akárhogy is közelítettem meg a kérdést, egyetlen következtetésre jutottam: nagy az Isten állatkertje! Miután beléptem oda, ahol 1568-ban, vagyis négy évvel a Szent Bertalan-éji mészárlás előtt, egy katolikusok és protestánsok közötti véres összecsapások által uralt európai légkörben az erdélyi országgyűlés kihirdette a lelkiismereti szabadságot és a fejedelemségen belül létező alkotmányos rendek (nemesek, szászok és székelyek) vallási meggyőződései iránti türelmet, még románként sem tudtam nem csodálni az erdélyiek – a korhoz képest teljes mértékben rendkívüli – látásmódját. A tordai ediktumnak megvoltak a maga korlátai, ugyanis nem tért ki a lakosságon belül jelentős arányban jelen levő görög-ortodoxokra és a mózeshitűekre, de a dekrétum helyes megértéséhez úgy hiszem, hogy a Nyugat-Európát felőrlő vallásháborúval szemben állított akadálynak kell tekinteni. A többi felekezet – tehát a szakadár vlachok sem – nem jelenthetett okot a vallásháborúra, következésképpen az ediktum nem tért ki rájuk, ugyanis e felekezetek gyakorlása megtűrt státusú volt. Ezenkívül 1517 óta érvényben volt Werbőczy István Hármaskönyve, az a törvénykönyv, mely rögzítette a nép (nemesség) és a mindenki mást (nem nemeseket) magába foglaló plebsz fogalmakat. Mindenesetre a tordai ediktum után kétszáz évvel (1761-től) az erdélyi románok tökéletesen megértették a bibliai „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek” jelentését, így aztán a Habsburgok az unitus mellett az ortodox egyház működését is engedélyezték. Számomra bizarr, hogy bárki – etnikumtól függetlenül –, aki ilyen s olyan történelemmel teli helyen él, melyet nem teljesen értett meg, áldozatul eshet a képzelgésnek. Legalábbis a románok esetében a „megértést” könnyű mondani, de nehéz anélkül felállítani, hogy ne veszélyeztesd az egész építményt, melyet a történelem során következetes hamisításokkal hoztak létre, néha még olyan rendeletekkel is, mint amilyen az 1974. október 16-i 194. számú államtanácsi határozat (Kolozsvár napocásítása). Tudjuk, hogy van ez – elmozdítasz egy követ, és arra ébredsz, hogy az pont a zárókő volt…, így hát felmerül bennem, minek kellene valakinek a múlt árnyalatain törnie a fejét, amikor itt van nekünk a mindent megmagyarázó protokronizmus? Ennek segítségével egyszerűen minden világossá válik, mint a nap, a Würm-glaciálistól mostanáig. Az etruszko-pelaszgok és a földönkívüliekkel korcsosodó dákok csináltak belőlünk Umbilicus Mundi-t. Így aztán sokak számára, akik a két szélsőséges elmélet (a kizárólag dák-római származás és a teljes mértékben Balkánról történt kései bevándorlás) közötti polémia szellemében nőttek fel, és akik közül egyesek még csak nem is hallottak közbülső tézisekről, megdöbbentő lehet felismerni, hogy a román etnogenézis jelenleg sem lépte túl az elméletek szintjét… Ugyanilyen megdöbbenést okozna az is, ha megmondanák nekik, hogy Vitéz Mihályt (Mihai Viteazul), aki Rudolf császár nevében meghódította Erdélyt… magának, és aki kielégítette „minden óhaját”, nagyjából azt adva a székelyeknek, amit a románoktól elvett, csak olyan mértékben lehetne a Nagy Egyesülés előfutárának tekinteni, hogy az általa kezdeményezett, majd Basta és rablóbandája által folytatott évtizednyi megszakítás nélküli harc főleg a magyar lakosság számát csökkentette Erdély egyes részein. Sajnos mindaddig, amíg hajthatatlanul az Ilie Ceauşescu, a hétosztályos „tudós” által meghatározott irányvonalat követjük, nehezen várható el, hogy egyesek ne mosolyogva döfjék oldalba egymást a könyökükkel, vagy ne mondják az arcunkba: „szegény fejetek, ti vagytok az egyedüli nép, mely nem ismeri a történelmét…” Azt hiszem, ez nagy baj, mert szerintem népem többet érdemel, még akkor is, ha csak annyit veszünk figyelembe, hogy a történelemmel szembesülve elég erősnek, vagy ha úgy jobban tetszik, elég ügyesnek bizonyult. * Boia L. (2002) Történelem és mítosz a román tudatban (Istorie şi mit în conştiinţa românească), Ed. Humanitas ** Ghitta O. – (2001) Egy egyház születése (Naşterea unei Biserici), Presa Universitară Clujeană, pag. 102. Forrás: Corbiialbi.ro/ EuroCom.wordpress.com. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-4
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
